Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja
SFPS
szabályozott Harmadik Rend

Az 1927-ben Oslay Oswald ferences atya, Páhok Mária Franciska és Kroumann Mária Magdolna társalapítókkal létrehozott Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációjának karizmája és célkitűzése abban áll, hogy a társadalmi és egyházi körülmények figyelembevételével minden lehetőséget, mint Istentől ajándékozott eszközt ismerjen fel és a legszegényebbek szolgálatára hűségesen használjon. Erre akkor az "Egri Norma" rendszere adott keretet, mely 1936-tól országossá bővült.

Lendületesen ferences lelkiséggel és Isten személyes szeretetét hordozó krisztusi szolgálattal 43 helyen 250 nővér keresete fel az elesett embereket. 1990-ben Esztergomban alakult meg újra első közösségünk, amely ma az anyaház. Ezen kívül Szécsényben és Siófokon szolgálnak nővéreink, akik arra szentelik életünket, hogy alapítóink nyomán a mai kor körülményei között hirdessék az Üdvösség örömhírét a testi-lelki nyomor fogságában sínylődőknek, és reményt vigyenek azoknak, akik a kétségbeesés vigasztalanságában vergődőknek.